Mit visznek a katonáink Afganisztánba?
2010. Augusztus 31. kedd, 22:48

A nemzetközi erők katonái a szabadság, a demokrácia, a jogrend mellett főleg zárjegy nélküli alkoholt, csempészektől vásárolt cigarettát visznek afganisztáni missziójukra. Vagy legalábbis próbálnak. Azt nem tudni, hogy hánynak sikerül, csak azt, hánynak nem.

Az eset nem jár súlyos következményekkel, mivel csak néhány ezer forintnak megfelelő bírságot szabnak ki a vámosok. Valamennyi katona tisztában van azzal, hogy a holmiját tüzetesen át fogják vizsgálni, de mégis sokan próbálkoznak.

Mivel szinte minden ország becsületbeli ügynek tartja az afganisztáni jelenlétét, és katonáiról – hal lehet – semmi rosszat nem akar hallani, némi meglepetést okozott, hogy a lengyel sajtó nyíltan arról cikkezik, hogy tucat szám buknak le a lengyel katonák a krakkói repülőtéren, Afganisztánba indulva, mert a csomagjaikban alkoholt, főleg tiszta szeszt, és zárjegy nélküli cigarettát találnak a vámosok, amit ukrán csempészektől szereznek be.

A hadsereg főparancsnoksága szerint az ilyen cselekményekért a katonák nem vonhatók felelősségre. Még akkor sem, ha Afganisztánban prohibíció, vagyis teljes alkoholtilalom van érvényben. Ami azért elgondolkodtató. Eddig nem ismert olyan nyertes háború, amelyben ne osztottak volna rumot, vagy egyéb lélekerősítőt a vitézeknek. Lehet, hogy itt van az afganisztáni kudarc gyökere?

Holt-Tengeri  Sóbarlang a főváros szívében. Kattintson ide az égészsége érdekében 

 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld