|
Valósággal szerelmet vallott a német kancellárnak a Drezdában tartózkodó amerikai elnök. Barack Obama meghatározó partnernek nevezte Németországot és az egekig méltatta a két ország együttműködésének jelentőségét, miközben még több részvételt kért az USA problémáinak megoldásában, katonákat Afganisztánba, szolidaritás Irán ellen, és az amerikaik számára kellemetlenné vált Guantánamói foglyok egy részének befogadását, és nagyobb német hozzájárulást a gazdasági válság leküzdéséhez.
Arról nem lehetett hallani az egyórás tárgyalás utáni meleg hangú nyilatkozatokban, hogy mit ajánl Washington Berlinnek a szép szavakon kívül cserébe, de hát – ahogyan Merkel fogalmazott – csak komplexen érintették a kérdéseket, így a világgazdaság fellendítésének gondjait is, igaz Barack üdvözölte az Opel megmentését, amit a legjobban éppen az USA pénzügyminisztériuma nehezített meg.
A nem egészen egynapos látogatás korábban sokkal nagyobbnak készült, de végül addig soványodott a program, míg az egy napot sem sikerült kitölteni. A németországi út legfontosabb állomása az egykor német koncentrációs tábor Buchenwald lett, ahol Barack Obama Angela Merkel társaságában megpróbálja látványosan ellensúlyozni azt a negatív hatást, amit Izraelben keltett az iszlám világ felé való nyitást meghirdető kairói beszéde.
Ezt követően az USA egyik németországi katonai kórházába látogat az elnök, majd onnan utazik tovább Franciaországban, ahol részt fog venni a normandiai partraszállás 65. évfordulójának ünnepségein, és el fogja mondani, hogy milyen fontos és meghatározó partnere az USA-nak Franciaország, amely Sarkozy vezényletével visszatért a NATO integrált katonai szervezetébe.
Ingyen bevásárlás. Egyedül álló szolgáltatás Magyarországon. ide!
|
hol lehet erre az állásra jelentkezni????
sziasztok ki szoktam menni ausztriaba bolha pia...
Szeretnám kipróbálni a vírusvédő programjukat, ...
Ki szeretném próbálni a vírusvédő programjukat....
Érdekesek a cikkek, aki tanuló mint én nagyon e...