Overdose idén már nem versenyez
2010. Október 26. kedd, 20:41

Overdose felkészülését az elmúlt három hétben egy tályog hátráltatta, így ma Alagra érkezik angol kovácsa, hogy annak végső tisztítását és eltávolítását elvégezze. Mikóczy Zoltán arról is tájékoztatta a PannoniaOverdose.hu-t, hogy ugyan más lovaknál gyakori, hogy ezután pár nappal már teljes értékű munkát végeznek, ő azonban elővigyázatosságból úgy döntött, hogy a versenyszezon hátralévő részében már nem teszik ki Overdose-t komolyabb terhelésnek, a november 14-re tervezett római versenyt pedig lemondták.

Overdose-t három hete patkolták, ami után érzékennyé vált a patája. Ebben önmagában nincsen semmi rendkívüli, ám nem szokott ilyen sokáig húzódni. A milánói versenyt is emiatt mondtátok le.

Miután láttuk, hogy nem javul az állapota, a múlt héten az állatorvosa levette a patkóját, és az ott lévő gyulladt tályogot megnyitotta, kitisztította az abban lévő gennyes folyadékot. Sajnos ez a tályog a hordozószél környékén jelentkezett, így erős fájdalmat okozott neki. Ezért kímélte a lábát, ezért nem ment tisztán, ez okozta az érzékenységet. Utána egy-két nappal vártuk, hogy a patája megnyugszik, de a jelek szerint még nem tisztult ki teljesen, mert még mindig mutatja, hogy érzékeny a lába.

Mi a kezelés további menete?

Ma érkezik Angliából Stuart Packham, Overdose állandó patkolókovácsa, aki a tályog végső kitisztítását és eltávolítását végzi majd. Dózi állatorvosa kétségkívül szakavatottabb, de kovácsa nagy rutinnal rendelkezik ennek a műveletnek az elvégzésében, és szerencsére rá is ért eljönni.

Mit tudni a patájáról, lévén ez a lába komoly sérülésből épült fel.

A röntgenfelvétel szerint a pataszerkezete homogén, a patacsont elhelyezkedése az elvárásnak megfelelő, a talp és az oldalsó részek is párhuzamosan állnak. Ez a gyulladás elég gyakori a versenylovaknál, az okát nem lehet egyértelműen meghatározni. Miután ez az állapot megszűnik, a ló rövid időn belül terhelhetővé válik. Más versenylovak esetében elég gyakori, hogy egy ilyen tályog kifakadása vagy kitisztítása után egy-két nappal már teljes értékű munkát végeznek. Tekintettel Overdose korábbi sérülésére, az ő estében nem látjuk célszerűnek, hogy a szezonból hátra lévő picike időben olyan terhelést kapjon, amilyennel egy verseny jár.

Akkor ugrik a november 14-i római futás?

Elővigyázatosságból úgy döntöttünk, hogy idén már nem tesszük ki Overdose-t komolyabb terhelésnek, inkább vonuljon téli pihenőre. 

FacebookStartlapIWIW

Hozzászólások
Hozzáadás
esprimopentium  - kérdés   |89.135.84.90 |2010-12-04 23:52:42
miért is vonul a paci pihenőre? hiszen ebben az évben nem csinált semmit...ha egy fuvarosnak ennyit lett volna beteg a lova annak idején, nagyon gyorsan vágóhídon végezte volna, hogy legyen belőle valami haszon is...úgy gondolom, hogy ezek a külföldi csoda lódoktorok sem ingyen csinálják a semmit...bár lehet, hogy az ártott meg neki, mikor az orsós(orbán) vagy 1 méterre megközelítette....lehet, hogy szemmel verte?....
Szólj hozzá!
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
 
Írd be a képen látható biztonsági kódot!

3.20 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Bicolor template supported by Naturalife Greenworld